Pirkko Saisio: Legkisebb közös többszörös
Pirkko Saisio
Legkisebb közös többszörös
Ford. Varga P. Ildikó | Polar Könyvek
Mikor kezd valaki íróvá válni? Talán akkor, amikor – nyolcévesen – életében először tudatosan megfogalmaz egy mondatot, addig csiszolgatva, javítgatva, míg megérzi a szavak teremtő erejének hatalmát. Ez a pillanat lesz Pirkko Saisio önéletrajzi regényének gyújtópontja, ami felé egész addigi kislányéletének bő humorral és varázslatos nyelviséggel megírt eseményei mutatnak, és ahonnan kibontakozik nagyívű irodalmi pályafutása, ami a mai finn irodalmi és kulturális élet meghatározó személyiségévé teszi.
A Legkisebb közös többszörös hőse egy Pirkko Saisio nevű kislány és Pirkko Saisio, a befutott író, társ és anya. A regény első jelenetében a kislány egy novemberi reggelen, iskolába indulás előtt egyes szám harmadik személyben kezd el gondolkodni magáról, mondatokat fogalmaz a fejében. Ezek a mondatok lesznek az első lépései az íróvá válás útján. A regényben végig hol egyes szám első, hol pedig egyes szám harmadik személyű narrátorral találkozunk, aki két család történetét beszéli el: az apa és az anya családjáét. Gyermekkori történeteken keresztül láthatjuk, mi minden történhet az 50-es évek egyre kapitalistábbá váló Finnországában egy kommunista családban felnövő, a tágabb családban is elsőként érettségit szerző kislánnyal, akinek apja a Finn-Szovjet Társaságnál dolgozik, ugyanakkor Finnország első kiskereskedésének alapítója lesz. Megfigyelhetjük, mihez kezd egy óvodás gyerek az ateista családján kívülről jövő olyan hatásokkal, mint például a hit és Isten kérdése; mit tesz a kamaszodó lány, amikor rádöbben, hogy a könyvespolcukon sorakozó Lenin- és Sztálin-összest titkolnia kell iskolatársai, barátai előtt.
Pirkko Saisio (1949) sokoldalú alakja a finn kultúrának: író, rendező, színész, dramaturg, 1997−2001 között a helsinki Színművészeti Főiskola oktatója. Tanítványai közé tartozott a Magyarországon is ismert Sofi Oksanen. Eddig két regénye jelent meg magyarul: a Káin leánya Pap Éva, és a Betonéjszaka Kubínyi Kata fordításában. Saisio 2003-ban megkapta Finnország legrangosabb irodalmi elismerését, a Finlandia-díjat, 2016-ban pedig Aleksis Kivi életműdíjjal tüntették ki.
Saisio regénye Helsinkiben, kis finn falvakban és városokban játszódik. Ennek ellenére és ezzel együtt nem specifikusan finn regény, sokkal inkább apa- és anyaregény, fejlődésregény. A szerző humorral és (ön)iróniával beszél a gyerek-szülő kapcsolatról, azokról a pillanatokról, amikor a gyerek elkezdi meglátni szüleit. Ugyanakkor mesél arról is, hogy a szülő elvesztése felnőttkorban is mekkora fájdalommal jár.
Részletek a regényből:
„…összeszorítom a szemem és hirtelen egy olyan világba kerülök, ahol belőlem sok van.
Egy nagymamának: a hosszú, szürke téli napokra, olyan, aki el is mosogat és szőke és rakott
makarónit főz, mielőtt nagyapa hazatér a műhelyből.
Egy nagyapának: olyan, akinek van bátorsága nem menni iskolába, mert az iskola haszontalan
dolog, urak fényűzése.
Egy anyának: egy eleven és sportolni akaró kislány, aki szívesen hord szoknyát és
szerdánként a Kultúrpalota tornaklubjába jár, és díjakat kap.
Egy apának: olyan, aki rögtön, ahogy megvettük a hokifelszerelést, tud korcsolyázni, és a
kétkerekű biciklit bármelyik fiúnál gyorsabban és biztosabban hajtja.
Egy, aki fiú és én magam.
És ez jön-megy, ahová tetszik, köpköd semmivel sem törődve.”
„Mielőtt anya felmondana Markkanen Irjánál, még hazahoz egy nagy dobozt, amelyben
négyszáz Buffalo Bill rágógumi lapul.
A bolgár háromkerekűm odakölcsönzéséért húsz darab Buffalo Bill rágós matricára sikerült
szert tennem, csere révén pedig még negyvenkilencre. Összesen ötvenegy hiányzik még a
gyűjteményemből.
Anyával kibontjuk az összes rágót, és megvesszük azokat, amelyekben a hiányzó képek
vannak. A többit alaposan visszacsomagoljuk, nehogy Markkanen Irja vagy egy vásárló
észrevegye, hogy valaki már kibontotta őket.
Negyvennyolc matricát gyűjtök be. Már csak három hiányzik.
Anya másnap reggel lopva visszaviszi a dobozt, este pedig hoz egy újat.
Ismét kibontunk négyszáz rágót, de a három hiányzó matrica nincs közöttük.
És akkor
anya és én hirtelen megértjük a kapitalizmus lényegét a maga embertelen kapzsiságában: az a
három matrica nem is létezik.
A finn gyerekek a szájukat is szétrághatják a sok vaníliaízű Buffalo Bill rágóval, mégsem lesz
soha, senkinek teljes a gyűjteménye. ”
„Most már van egy titkom.
A titok egy kapu, melyen keresztül, amikor csak akarok, elmenekülhetek.
A kapu mögött minden ködös, kék és valóságos.
A kapu mögött nincsen óra, hanem téridő van, melynek a végén újabb kapu nyílik, mely
egyszerre érvényteleníti és magyarázza az idő múlását.
A kapu mögött már nem gyerek, hanem felnőtt vagyok.
A kapu mögött senki nem néz keresztül rajtam, hanem mindenki egyenesen rám néz és lát is
engem.
A kapu mögött nem rész, hanem teljes egész vagyok.
A kapu mögött író vagyok.”