Roy Jacobsen: Fehér tenger

Roy Jacobsen

Fehér tenger

Ford. Pap Vera-Ágnes | Scolar Kiadó

Jacobsen magyarul 2020-ban megjelent könyve a A láthatatlanok folytatása, és bár a szereplők és a történések egy részét biztosan jobban megérthetjük, ha olvastuk az előzményt, a regény önmagában is teljes, izgalmas és megrendítő olvasmány. 

1944-et írunk, az első kötetből már ismert, immár 35 éves Ingrid Barrøy egyedül tér vissza a szigetre, ahol az otthona található, a család többi tagja elköltözött vagy meghalt. A háború borzalmai a sziget partjainál felbukkanó hullák képében jelennek meg, az egyik holttestről viszont kiderül, mégiscsak él: az orosz menekült fiú megajándékozza Ingridet a szerelem csodálatos érzésével, de a túlélés érdekében sajnos kénytelenek elengedni egymást.

Ingrid „különleges nő, ráadásul intelligens is, de inkább intuitív, mint reflektív módon, és ez elég zavarba ejtő kombináció” – állapítja meg a kezelőorvosa. Kifelé kemény, tettre kész, éleslátású és segítőkész, belül viszont törékeny, a traumákat nehezen feldolgozni tudó, érzékeny lélek. Ingrid képes arra, hogy az elnéptelenedett szigetet kemény munkával és határozottsággal újra otthonná varázsolja, és benépesítse menekültekkel, a visszatérő családtagokkal, ugyanakkor nehezen küzd meg az átélt borzalmak hatásával.

A Fehér tenger egyik fő motívuma – amely az északi, elsősorban izlandi regényekre különösen jellemző – a mindennapos harc a természettel. Szereplői kemény, temperamentumos emberek, akik tisztelik a természetet: az állatokat, a tengert, az időjárást, és küzdenek a túlélésért. Ugyanakkor ezek a szereplők a háború áldozatai is, menekültek a saját hazájukban, asszonyok, „akiket tönkretett a háború, akiknek kora meghatározhatatlan volt, valahol huszonöt és hatvan között”, rémült és beteg gyerekek. Ezen a ponton összefonódik egymással a „nagy” és a személyes történet; a háború és a szigetlakók mindennapjai.

„Barrøy a csönd birodalma, a felnőttek nem magyarázzák el a gyerekeknek, hogy mit kell tenniük, hanem megmutatják, s a gyerekek utánozzák őket, és a finnmarkiak ugyanolyanok, mint a barrøyiek, szűkszavúak, a kezükben és a lábukban van a bölcsességük…” – írja Jacobsen, és az említett emberekhez hasonlóan a Fehér tenger nyelvezete is szűkszavú, ám rendkívül tömör. Egy-egy mondatával egész sorsokat mesél el, és az elhallgatások legalább annyira beszédesek, mint a kimondott szavak. A történet maga olyan, mint a tenger: olykor csendesen hömpölyög, megtudjuk, hogyan kell hálót csomózni vagy halat pucolni, máskor pedig drámaian hullámzik, tragikus vagy boldog kimenetelű sorsfordulásokkal.

Varga Veronika, a Skandináv Ház egyik alapítója

Roy Jacobsen (1954–) napjaink egyik legismertebb és legnagyobb hatású kortárs norvég írója. Négy novelláskötetet, tizenegy regényt, egy életrajzot és egy gyermekkönyvet jelentetett meg eddig. A nagy áttörést az 1991-es Seierherrene (A hódítók) hozta meg számára, s a norvég irodalom modern klasszikusává vált. Több mint húsz éve tartó pályája során számos díjban és elismerésben részesült, többek között kétszer jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára, és elnyerte a Norvég Kritikusok Díját. Oslo külvárosában nőtt fel, ahol a magyarul is olvasható regénye, a Szoba kiadó játszódik. Jelenleg is a norvég fővárosban él, és 1990 óta dolgozik főállású íróként.