Vigdis Hjorth: A tanárnő dala

Vigdis Hjorth

A tanárnő dala

Ford. Kertész Judit | Polar Könyvek

A tanárnő jómódú, ötvenes, szereti a jó borokat, és finom, kézzel varrott cipőket hord. Egyedül él, csalódott a szerelemben, de rendszeres támogatója különböző civileknek és a helyi kéregetőknek. Érzékeny a világra. Szereti a művészetet, mi több, az mindennapjainak szerves része, ugyanis leendő színészeket oktat egy művészeti iskolában, titkon bevallva: csakis a legkiemelkedőbb művek vonzzák. Brechtet viszont szenvedéllyel tanítja. A háború nyomorúságáról, az áldozatvállalásról, a kiszolgáltatottságról beszél, miközben ő maga a borok, a saját szedésű illatos erdei gombák, a madársóska vagy éppen a nefelejcskandírozás szerelmese, aki reggeli kávéjához egy kocka csokival és a tanítandó darabjaival ül le.

A békés Norvégiában, messze a háborúktól, de a nagyon is valós menekültek között arra tanítja a leendő színészeket, hogyan nyújtsák életük alakítását, például Brecht Kurázsi mamájában. Ebbe a kies tavaszi napsütésbe, az illatozó természetbe és az ő életébe gázol bele aztán egy filmes diák, aki egyszer csak arra kéri, hogy ő, a csendes mellékszereplő, a sztárok alakítója és statisztája, legyen filmje egyik főszereplője és mutassa meg az életét.

A kamera forog, nagytotál és közeli az arcra, miközben kínzó kérdések pattannak elő: ki a főszereplője életünk filmjének, ki a rendezője, egyáltalán ki írja a forgatókönyvet, hányféle változatot próbálhatunk ki, és vajon jobb-e, ha mi irányítjuk a rendezőt, mintsem vakon követnénk az utasításait. Látszólag banális kérdések ezek az életben betöltött feladatainkról, önmagunk vállalásáról és megtalálásáról, vagy arról, minek nekünk a művészet, és mire jó a fájó szembenézés.

Ahogy Brecht mondja: „E kínos ügyből egy ösvény vezet ki: Önöknek kell a megoldást keresni!” És a tanárnő is keresni kezdi a maga megoldását.

Pogonyi Ildikó