Célunk

 

A 2003-ban alapított Skandináv Ház Alapítvány célja a skandináv kultúra, értékek és életmód magyarországi népszerűsítése, valamint a Magyarország és a skandináv országok közötti kapcsolatok erősítése.

skandinavhaz_ikon
skandinavhaz_ikon

Fő tevékenységünk

 

Elsősorban kulturális és ismeretterjesztő programok (koncertek, filmvetítések, nyelvi klubok, könyvbemutatók, előadások, gyerekprogramok stb.) és nyelvtanfolyamok szervezésével foglalkozunk, de emellett alapítványunk adja ki az Észak skandina-
visztikai folyóiratot is.

Kik vagyunk mi?

 

A stáb önkéntesekből és gyakornokokból áll, munkánkat nemzetközi kuratóriumunk felügyeli. Szorosan együttműködünk a skandináv követségekkel és a budapesti kulturális élet egyéb szereplőivel.

skandinavhaz_ikon

Kuratórium

Marie Brolin-Tani

Svéd balettkoreográfus. Hosszú karrierje során dolgozott táncosként, koreográfusként és művészeti vezetőként. Sok nemzetközi táncos projekt fűződik a nevéhez, együttműködött többek között a Győri Balett társulatával is.

Henning Dochweiler

Volt népfőiskola-igazgató, a Skandináv Ház kuratóriumának elnöke. Részt vett a kecskeméti Dán Kulturális Intézet létrehozatalában, és vezette a salzburgi és bécsi intézeteket. Felesége az ELTE dán lektora volt, a Skandinavisztika Tanszéken mindketten tartottak dán nyelvi és kulturális kurzusokat.

Fáskerti Mária

A norvégiai Magyarok Baráti Körének elnöke. Húsz évig volt az oslói Ibsen Kutató Központ munkatársa (könyvtáros-bibliográfus). Több magyar szépirodalmi mű fordítója norvég nyelvre. Jelenleg tolmácsként, szakfordítóként és nyelvtanárként dolgozik. Norvégiában él.

Poul Müller

Dán ügyvéd, szabadúszó tanácsadó, 2013-ig politikusként is dolgozott. Területe az egészségügy mellett a globalizáció és a nemzetközi kapcsolatok voltak, így került kapcsolatba Magyarországgal is. Érdeklik a népek közötti kapcsolatok, a skandináv és magyar társadalmi viszonyok.

Margrét Pála Ólafsdóttir

Izlandi pedagógus, a Hjallastefnan iskolák alapítója és ügyvezető igazgatója, az óvodai és általános iskolai oktatásban alkalmazott „Hjalli” pedagógiai módszer kidolgozója, amely a fiúk és lányok szeparált nevelésén alapszik.

Galambos Attila

Skandinavisztika szakot végzett kulturális újságíró, filmkritikus, fordító, szerkesztő. Dániában töltött gyerekkora a mai napig meghatározó számára. Állandó munkahelyén, az AVIS Budget Groupnál is skandináv ügyfelekkel foglalkozik.

TÁMOGATÁS

 

A Skandináv Ház Alapítvány közhasznú civil szervezet. Fenntartását és a programok szervezését vállalatok, magánszemélyek, nagykövetségek támogatásából, illetve pályázatokból és nyelvtanfolyamai bevételéből finanszírozza. Alapítványunknál kizárólag önkéntesek dolgoznak, állandó alkalmazottja nincs.

 

Amennyiben támogatni szeretné munkánkat, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot itt. Adója 1%-ával is támogathatja alapítványunkat!
Adószámunk: 18111208-2-43
Rendelkező nyilatkozat

en_GB
hu_HU en_GB