Sofi Oksanen: A kutyafuttató

Sofi Oksanen

A kutyafuttató

Ford. Bába Laura | Scolar Kiadó

Nem tudom, ki hogy van vele, én mindenesetre még mindig nehezen követem az idősíkok közötti ugrálást. Mostanában pedig több olyan északi regényt is olvastam, amelynél ehhez az eszközhöz nyúlt az író. De vajon miért tette? Divatból? Esetleg figyelemfelkeltésként? Talán soha nem tudjuk meg, de Oksanen szerencsére zseniális ugró, és az olvasó a különböző síkok közötti váltásainak köszönhetően érti meg végül, mi miért történt.

Kelet és Nyugat határán, Ukrajnában játszódik a történet, ahol a lányoknak, nőknek nem volt könnyű élete. Aki nem tudott kitörni a sok család valóságának számító nincstelenségből és nyomorból, bármit képes lett volna megtenni álmai és vágyai beteljesítéséért, akár olyan, egészen nehezen elképzelhető dolgokat is, mint a béranyaság, a petesejt-donáció vagy a maffiahálózathoz való csatlakozás.  

Egy jobb élet reményében a regény főhőse is belekerül ebbe a világba: rövid modellkarrierje után beáll a testüket áruba bocsátó lányok sorába, hogy el tudja tartani a családját. Szerencséjére esélyt kap, hogy kiemelkedjen a többiek közül, és a cég egyik kulcsemberévé válik. Beleránt viszont az „üzletbe” egy régi családi barátot, aminek révén egy gyerekkori történet váratlan módon utoléri, a vesztét okozva.

Oksanen végig fenntartja a feszültséget, és tűpontosan mutatja be, hogyan élnek a gazdagok, a szerencsések, akik ki tudtak emelkedni a nyomorból, és milyen az élete azoknak, akik nem kaptak ilyen esélyt. Tragédiák sorozatával találkozunk, de persze felüti a fejét a szerelem is. És hiába minden hatalom, pénz, mindig van valami, ami hiányzik az ember életéből. Izgatottan olvashatjuk a könyv szinte minden oldalát, hiszen az írónő mindig tud meglepetést okozni. Befejezésként is csak egy nyitva hagyott akkordot kapunk: „Mi lenne, ha?” Mi lenne, ha vissza lehetne fordítani az idő kerekét és néhány dolgot megmagyarázni, amit annak idején nem tettünk meg? Persze nem lehet.

Oksanen regényében olyan valósághű ábrázolással találkozunk, hogy el kell gondolkodnunk, vajon valahol a világban még most is ez történik?

Hangya Andrea

Sofi Oksanen 2003-ban a Sztálin tehenei című könyvével robbant be az északi irodalomba, hatalmas szenzációként – súlyos társadalmi és lelki terhekre, politikai és szociális bűnökre mutatott rá. Ezt követően, 2005-ben jelent meg a Baby Jane, a világhírt pedig a 2008-as Tisztogatásnak köszönheti, amelyet 2013-ban a Mikor eltűntek a galambok követett. Oksanen napjaink egyik legnépszerűbb északi szerzője, 1977-ben a finnországi Jyväskyläben született, észt anyától, finn apától. Mindkét örökség óriási nyomással nehezedett gyerek- és kamaszkorára. Írásaiban azóta is hangsúlyos Finnország, a Szovjetunió és az elnyomás alatt fuldokló Észtország történelme, illetve a női lét, a nők ellen irányuló erőszak kérdései.