Karen Blixen: Utolsó történetek

Karen Blixen

Utolsó történetek

Ford. Kertész Judit

„Érezzük, hogy a mesemondó öregasszony mögött megbújó mesemondó, maga Karen Blixen, élete új szakaszához érkezett. A múlt és a jövő már nem tornyosul fölé olyan ijesztően, hogy menekülni akarna előle. Megnyugodott végre, és már biztosan tudja, hogy kicsoda ő: egy storyteller.” Kertész Judit

Tavaly karácsony előtt jelent meg Kertész Judit fordításában Karen Blixen Utolsó történetek című kötete, a dán írónő talán legmerészebb könyve, mely korábbi elbeszélő művészetének nagystílű meghaladása, egyben saját élete művészetté való átalakításának vakmerő kísérlete.

Például az egyik új téli rege, az Ib és Adelaide megtörtént eseményt dolgoz fel, Blixen édesapjának, Wilhelm Dinesennek ifjúkori boldogtalan szerelmét unokatestvére, Agnes Frijs iránt. Pellegrina Leoni fiktív alakja pedig az Új fantasztikus történetek Visszhang című elbeszélésben összeolvad a valóságos Blixen alakjával, amennyiben saját boldogtalan viszonyát ábrázolja Thorkild Bjørnvig költővel — a főszereplő, a több személyiséggel rendelkező operaénekesnő egy kis hegyi városkában saját, újjászületett hangját véli felfedezni egy kórista kisfiú, Emanuele hangjában. Ahogy Bjørnvig elhagyja Blixent, a kisfiú is elhagyja az énekesnőt az elbeszélésben, amikor az vérszerződést akar kötni vele.

Az üres lap című elbeszélésmesemondója szerint „ha a mesemondó mindhalálig hű a történethez, akkor a végén a csönd megszólal”. A történet Karen Blixen számára nem csak egy történet volt, amolyan esti mese vagy izgalmas krimi, hanem maga a Történet, így, nagy T-vel.

A történet volt számára az élet és az élet volt a történet. Blixen írásművészete egyszerre poétika és színtiszta poézis, elbeszélés az elbeszélhetetlen elbeszélésről. De hogyan értsünk meg egy történetet az üres lapról?

Talán erre a kérdésre nem is Karen Blixen válaszol nekünk. Szókratész mondta e híres szavakat: „Az egyetlen, amit tudok, az, hogy nem tudok semmit“. Szókratész nem ismeri a választ — módszere abban a különös művészetben rejlik, amelyet ő maga a bábaasszony tudományához hasonlít. Szellemi bábaasszonynak és lélekgyógyásznak tekinti magát, aki megment minket a feledéstől.

Az Utolsó történetek nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nevét a legnagyobb írózsenik között tartsa számon a világirodalom. Ez a könyve bekerült a The Readers’ Subscription elnevezésű intellektuális amerikai könyvklubba, és az írónőt tiszteletbeli tagjává választotta a The American Academy és a National Institute of Arts and Letters. Dániában megkapta a Kritikusok díját és a Svéd Akadémia Nobel-díjra jelölte.

„Az isteni művészet mindörökre a történet. Kezdetben vala a történet. Végül majd megadatik számunkra, hogy megértsük, és tisztán lássuk. Ez lesz az a pillanat, amelyet az Ítélet Napjának nevezünk.” 

(részlet A bíboros első története c. elbeszélésből)

en_GB
hu_HU en_GB