Pirkko Saisio: Legkisebb közös többszörös

Pirkko Saisio (1949) sokoldalú alakja a finn kultúrának: író, rendező, színész, dramaturg,
1997−2001 között a helsinki Színművészeti Főiskolán a dramaturgia professzora. Legismertebb
tanítványa a magyarra is rendszeresen fordított Sofi Oksanen. Két regénye jelent meg eddig
magyarul: a Káin leánya Pap Éva és a Betonéjszaka Kubínyi Kata fordításában.
Saisio 2003-ban megkapta Finnország legrangosabb irodalmi elismerésér, a Finlandia-díjat. 2016-
ban Aleksis Kivi életműdíjjal tüntették ki.

Mikor kezd valaki íróvá válni? Talán akkor, amikor – nyolcévesen – életében először tudatosan
megfogalmaz egy mondatot, addig csiszolgatva, javítgatva, míg megérzi a szavak teremtő erejének
hatalmát. Ez a pillanat lesz Pirkko Saisio önéletrajzi regényének gyújtópontja, ami felé egész
addigi kislányéletének bő humorral és varázslatos nyelviséggel megírt eseményei mutatnak, és
ahonnan kibontakozik nagyívű irodalmi pályafutása, ami a mai finn irodalmi és kulturális élet
egyik meghatározó személyiségévé teszi.

A Legkisebb közös többszörös regény hőse egy Pirkko Saisio nevezetű kislány és egy Pirkko Saisio
nevezetű befutott író, társ és anya.
A regény első jelenetében a kislány egy novemberi reggelen, iskolába indulás előtt harmadik
személyben kezd el gondolkodni önmagáról, mondatokat fogalmaz a fejében. A fejben egyre
finomodó mondatok boldogsággal töltik el: megtörténik az első lépés az íróvá válás útján. A
regényre végig jellemző az egyes szám első és egyes szám harmadik személyű narrátor használata.
A narrátorok két család történetét beszélik el: az apa és az anya családjáét.
Gyermekkori történeteken keresztül láthatjuk mi minden történhet az 50-es évek egyre
kapitalistábbá váló Finnországában egy olyan kislánnyal, aki kommunista családban nő fel; akinek
apja a Finn-Szovjet Társaságnál dolgozik, ugyanakkor Finnország első kiskereskedésének alapítója
lesz; aki az első érettségi oklevelet szerző személy lesz a nagyobb családban; mihez kezd egy
óvodás gyerek a családon kívülről jövő hatásokkal, például a hit és Isten kérdésével egy ateista
családban; mit tesz a kamaszodó lány, amikor rádöbben arra, hogy a könyvespolcukon sorakozó
Lenin- és Sztálin Összest titkolnia kell az iskolatársak, barátok előtt.
Saisio regénye Helsinkiben, kis finn falvakban és városokban játszódik. Ennek ellenére és ezzel
együtt nem egy specifikusan finn regény. Sokkal inkább apa- és anyaregény, fejlődésregény.
Humorral és (ön)iróniával beszél a gyerek-szülő kapcsolatról, azokról a pillanatokról, amikor a
gyerek elkezdi meglátni szüleit. Ugyanakkor mesél arról is, hogy a szülő elvesztése felnőttkorban is
mekkora fájdalommal jár.


„…összeszorítom a szemem és hirtelen egy olyan világba kerülök, ahol belőlem sok van.

Egy nagymamának: a hosszú, szürke téli napokra, olyan, aki el is mosogat és szőke és rakott
makarónit főz, mielőtt nagyapa hazatér a műhelyből.

Egy nagyapának: olyan, akinek van bátorsága nem menni iskolába, mert az iskola haszontalan
dolog, urak fényűzése.

Egy anyának: egy eleven és sportolni akaró kislány, aki szívesen hord szoknyát és
szerdánként a Kultúrpalota tornaklubjába jár, és díjakat kap.

Egy apának: olyan, aki rögtön, ahogy megvettük a hokifelszerelést, tud korcsolyázni, és a
kétkerekű biciklit bármelyik fiúnál gyorsabban és biztosabban hajtja.

Egy, aki fiú és én magam.

És ez jön-megy, ahová tetszik, köpköd semmivel sem törődve.”

„Mielőtt anya felmondana Markkanen Irjánál, még hazahoz egy nagy dobozt, amelyben
négyszáz Buffalo Bill rágógumi lapul.

A bolgár háromkerekűm odakölcsönzéséért húsz darab Buffalo Bill rágós matricára sikerült
szert tennem, csere révén pedig még negyvenkilencre. Összesen ötvenegy hiányzik még a
gyűjteményemből.

Anyával kibontjuk az összes rágót, és megvesszük azokat, amelyekben a hiányzó képek
vannak. A többit alaposan visszacsomagoljuk, nehogy Markkanen Irja vagy egy vásárló
észrevegye, hogy valaki már kibontotta őket.

Negyvennyolc matricát gyűjtök be. Már csak három hiányzik.

Anya másnap reggel lopva visszaviszi a dobozt, este pedig hoz egy újat.

Ismét kibontunk négyszáz rágót, de a három hiányzó matrica nincs közöttük.

És akkor

anya és én hirtelen megértjük a kapitalizmus lényegét a maga embertelen kapzsiságában: az a
három matrica nem is létezik.

A finn gyerekek a szájukat is szétrághatják a sok vaníliaízű Buffalo Bill rágóval, mégsem lesz
soha, senkinek teljes a gyűjteménye. ”

„Most már van egy titkom.

A titok egy kapu, melyen keresztül, amikor csak akarok, elmenekülhetek.

A kapu mögött minden ködös, kék és valóságos.

A kapu mögött nincsen óra, hanem téridő van, melynek a végén újabb kapu nyílik, mely
egyszerre érvényteleníti és magyarázza az idő múlását.

A kapu mögött már nem gyerek, hanem felnőtt vagyok.

A kapu mögött senki nem néz keresztül rajtam, hanem mindenki egyenesen rám néz és lát is
engem.

A kapu mögött nem rész, hanem teljes egész vagyok.

A kapu mögött író vagyok.”

(Részletek a regényből)


Polar Könyvek

Tetszett? Osszd meg!

X