| |
SKANDINÁV HÁZ ALAPÍTVÁNY
A Skandináv Ház Alapítványt 2003 őszén hozták létre Magyarországon élő skandinávok, illetve Skandináviához kötődő magyarok. Nem ez volt az első ilyen irányú kezdeményezés, korábban is sokak fejében megfordult az ötlet, hogy fórumot kellene teremteni a skandináv kultúrának Magyarországon.
A Skandináv Ház Alapítvány célja, hogy kulturális és gazdasági tevékenységeket támogasson, valamint segítse a Magyarország és a skandináv országok közötti együttműködést. Az alapítvány emellett kezdeményezőként, összekötőkapocsként és szervezőként működik a skandináv és magyar gazdasági élet, kultúra és turizmus területén.
Célja továbbá, hogy
- gyarapítsa és terjessze tudását és tapasztalatait Magyarország és a skandináv országok kulturális, társadalmi és gazdasági viszonyairól
- támogassa a kulturális együttműködést a skandináv országok és Magyarország között
- támogassa az együttműködést a skandináv országok és Magyarország hivatalai, intézményei és szervezetei, valamint magánemberek között
- segítse a skandináv országok intézményeit és vállalatait magyarországi projektek, befektetések és üzletkötések létrehozásában
- segítsen a skandináv országokból származó tudás, know-how és technológia terjesztésében
- segítse a skandináv országok vállalatai, azok munkatársai és családtagjaik integrációját
- terjessze a turizmussal kapcsolatos információkat Magyarországról és a skandináv országokról
- népszerűsítse Magyarországot a skandináv országokban
A Skandináv Ház Alapítványnak három fő célcsoportja van:
- Olyan magyar magánemberek, vállalatok, szervezetek és hivatalok, melyek szeretnének többet megtudni a skandináv országokról: azok kultúrájáról, történelméről, nyelvéről, oktatási rendszeréről, politikai rendszeréről, gazdasági struktúrájáról és az együttműködési és kereskedelmi lehetőségekről.
- Skandináv országokból jött látogatók, vállalatok és hivatalok, melyeknek általános vagy specifikus információra, tudásra és segítségre van szüksége.
- Skandináv országok állampolgárai, akik huzamosabban itt tartózkodnak, valamint skandináv vállalatok és szervezetek, melyeknek lehetősége nyílik arra, hogy a Skandináv Házban gazdasági találkozókon, kulturális és klubrendezvényeken vegyenek részt.
Mivel a Skandináv Ház fő feladatának a kultúrák közötti kapcsolattartást jelölte ki, ezért a tevékenységek egyrészt a magyar célcsoport felé irányulnak gazdasági rendezvényeken, vásárokon, konferenciákon, turisztikai rendezvényeken, kiállításokon, zenei, tánc és színházi rendezvényeken, nyelvtanfolyamokon stb. keresztül, másrészt a huzamosabban itt élő vagy idelátogató skandináv magánemberek vagy vállalatok számára biztosít lehetőségeket, mint például különböző klubtevékenységek, gyermekrendezvények, iroda- és tárgyalóhelyiségek biztosítása, idegenvezető és tolmács közvetítés, kulturális rendezvények szervezése stb.
A tervezett főbb tevékenységi területek:
- Könyvtár (kölcsönzés és árusítás, fordítások, kiadványok publikálása, irodalmi rendezvények)
- Rendezvények (kultúra és gazdaság: zene, tánc, színház, film, kiállítások, konferenciák, klubok)
- Étterem/Kávézó/Élelmiszerbolt (északi konyha, tanfolyamok, termékbemutatók, rendezvények)
- Gyermekklub (játszóház, ének, színház, zene, családi rendezvények)
- Üzleti központ („íróasztal-iroda” bérlés, kiállítások, vásárok, üzleti találkozók)
- Tanfolyamok és előadások (nyelvtanfolyamok, kultúra, történelem, politika és gazdaság)
- Információs pult és turizmus (honlap, turista- és utazási információk, közvetítés)
Mivel az Alapítvány egyelőre nem rendelkezik saját helyiségekkel, vagyis még nincs igazi Skandináv Ház, bármilyen segítséget és ötletet szívesen fogadunk, ami közelebb viszi az Alapítványt ahhoz, hogy otthonra leljen. Addig is egyéb helyszíneken tartjuk rendezvényeinket.
Hosszabb szünet után az Alapítvány aktivistái idén szeptembertől újult erővel látnak neki a munkának. Szeretettel várunk minden érdeklődőt az alapítvány rendezvényein, melyekről itt, az alapítvány honlapján értesülhetnek, illetve a hírlevélből, melyre szintén itt lehet feliratkozni.
Üdvözlettel a stáb nevében:
Varga Veronika
alapító
Beszámoló a Skandináv Ház Alapítvány munkájáról 2012-ben
Az Alapítvány 2012-es pénzügyi beszámolója
Beszámoló a Skandináv Ház Alapítvány munkájáról 2011-ben
Az Alapítvány 2011-es pénzügyi beszámolója
Skandinávház Alapítvány - 2009.évi 1% elszámolása (.xls)
Közlemény az adózó rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasználásáról (.pdf)
Beszámoló a Skandináv Ház Alapítvány munkájáról 2010-ben
Az Alapítvány 2010-es pénzügyi beszámolója 1. rész
Az Alapítvány 2010-es pénzügyi beszámolója 2. rész
Beszámoló a Skandináv Ház Alapítvány munkájáról 2009-ben
Az Alapítvány 2009-es pénzügyi beszámolója
Beszámoló a Skandináv Ház Alapítvány 2008-as tevékenységéről
A Skandináv Ház Alapítvány 2007. évi mérlege (.xls)
Beszámoló a Skandináv Ház Alapítvány 2007-es tevékenységéről
A Skandináv Ház Alapítvány 2007. évi mérlege
1. rész (jpg)
2. rész (jpg)
3. rész (jpg)
|